Miben állunk rendelkezésre? Elsőáldozás

A Legszentebb Eukarisztia a mi Urunk Teste és Vére a kenyér és bor színe alatt, amelyet Megváltónk azért rendelt, hogy mindennapi lelki táplálékunk legyen a Mennyek Országa felé vezető utunkon. Az Utolsó Vacsorán Krisztus felfedte jövendő szenvedését az Eukarisztia titkában, amikor a kenyeret és bort mint értünk adott Testét és Vérét nyújtotta át apostolainak és általuk mindnyájunknak, akik hiszünk benne. "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!"- fűzte hozzá, amelyet minden időkben parancsként fogunk fel és követünk. Így nemcsak a szentmiséken való részvétel, hanem az Oltáriszentségben való részesedés is örömteli kötelességünk. De mindezeken is túlmutat óhaja, hiszen szavaiból az Eukarisztia titka továbbadásának kötelezettsége is következik. Ezért személyes jó példánkon túl gyermekeinkkel is megosztjuk a Titkot és minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy vegyék és egyék, éljenek és erősödjenek a mi Urunk testéből.
Első szentáldozásra az gyermek engedhető, aki korának megfelelő érettséggel képes az Eukarisztiát megkülönböztetni a közönséges kenyértől és bortól, valamint megfelelő hittani ismeretekkel rendelkezik. Ez általában 7-8 éves kor és két esztendő hittanos tanulmány után következhet be legkorábban. A hozzánk tartozó Plébániánkon a hittoktatás keretében előre kihirdetett időpontban 4. osztályoknak szolgáltatjuk kis először az Eucharisztiát. Ehhez kapcsolódik az első szentgyónás is, illetve ha nem volt meg a szentkeresztség akkor annak felvétele is.
A hitoktatóval egyeztett módon kérem töltse ki az alábbi adatlapot, ha gyermeke számára kéri az első szentáldozást!

Kérjük, töltse ki az alábbi adatokat!

A kitöltő személy adatai

Vezetékneve *
Keresztneve *
E-mail címe *
Telefonszáma *
Lakóhelye:
Kinek a nevében jár el?

Az elsőáldozó személyes adatai (amennyiben az elsőáldozó kiskorú, úgy kérjük a szülők elérhetőségeit megadni)

Neme
Születési neve
Születési helye
Állampolgárság
Születés ideje
Származási helye
Lakóhelyéhez tartozó Plébánia

Email címe
Telefonszáma
Lakcíme:
Levelezési címe:

Keresztelés helye
Keresztelési Plébánia neve
Címe, elérhetősége
Keresztelés időpontja

Az elsőáldozó szüleinek adatai

Édesanya:
Vezetékneve
Keresztneve
Leánykori neve
Foglalkozása
Születés ideje
Születés helye
Származási hely
Lakóhelye:
Édesapa:
Vezetékneve
Keresztneve
Foglalkozása
Születés ideje
Születés helye
Származási hely
Lakóhelye:
A szülők milyen kapcsolatban élnek?

Az elsőáldozás helye, ideje

Elsőáldozás helye település *
Templom
Templom
Elsőáldozás ideje
Elsőáldozási engedély feltöltése

Visszaigazolás módja

Az alábbi lehetőségek közül válassza ki a visszaigazolás módját
Jelen űrlap “BEKÜLDÉS”-ével elfogadom és hozzájárulok, hogy az általam igényelt szolgáltatásokkal kapcsolatban átadott saját és hozzátartozóm személyes adatait a Plébániaablak zárt rendszerében kezelje, a GDPR alapján biztonságosan tárolja és az igényelt folyamatokhoz, szolgáltatásokhoz, megrendeléshez kapcsolódó katolikus egyházi, állami hatósági és nem hatósági eljárások során a katolikus egyháznak és eljáró hatóságoknak, szervezeteknek az igénnyel / megbízással / meghatalmazással kapcsolatos ügyintézésre átadja. Az általános adatvédelmi tájékoztatót (ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ) elolvastam és elfogadom. Jelen jóváhagyásom írásban megküldött egyoldalú nyilatkozatommal bármikor visszavonhatom.
Gércei Római Katolikus Plébánia Hivatal
9672 Gérce, Kossuth Lajos u. 235.
0695/476-120

Munkatársak, személyes elérhetőségek
Plébános: Balasi István (0630/820-3903)

Helyettes plébános: -
Kisegítő lelkész: -
Állandó diakónus: -
Irodista: Kovács Krisztián 
Lelkipásztori munkatárs: Kovács László

Internetes elérhetőség
Honlap: www.gerceiplebania.hu
E-mail: gerceiplebania@gmail.com

Hivatali idő a személyes ügyintézésre (munkanapokon)
Hétfő: 8:30 - 16:00
Kedd: 8:30 - 13:00
Szerda: 8:30 - 16:00
Csütörtök: 8:30 - 13:00
Péntek: 8:30 - 16:00
Szombat-vasárnap: zárva

 

Hivatali időn kívül, csak előzetes bejelentkezéssel tudunk hivatali ügyeket intézni! Súlyos beteg ellátása bármikor kérhető a fenti elérhetőségeken!

Illetékesség

Az oldallagos plébániák elérhetőségei:

Az oldal használatához a következő, naprakészen frissített böngészők letöltését javasoljuk